A folyosón baktatva vettem észre, hogy jön szembe egy tanár. Az érdekében, hogy ne lásson meg, gyorsan berohantam a lány mosdóba ami közvetlen mellettem volt. Lehuppantam a fal mellé, és az eszemet kezdtem jártatni.
Ma is. Megint. Mint mindig. Komolyan...hogy szorult ennyi rossz indulat az emberekbe? Isten valamit nagyon el cs*szett! Nincs egy olyan hely ahova eltűnhetek? Ki tudna rajtam segíteni? Soha...senki...menthetetlen vagyok. De biztos én vagyok a hülye...ezt is vágták már hozzám. De nem érdekel. Legalább is mindig így tűnt. Mindenki azt hiszi ez lepörög rólam. Pedig nem. Nem felejtek én olyan gyosan mint hinnék azt. Amit tőlük kapok sosem felejtetem el. Ha egy hetedikesnek ennyi kínt kell átélnie, mi lesz később? Valyon a gyerekemtől is ezt fogom kapni? Még ő sem fog szeretni? Meglehet. Több mint meglehet. De nem tudom. Jövőbe nem látok. Lehet, hogy nem is baj...
Egy akkora erő tombol bennem, mint soha senkiben. De nem tud kitörni. Ez olyan mint mikor felrázod a szénsavas üdítőt. Az is csak akkor tud kitörni ha kinyitjuk az üveget, de akkor eláraszt mindent.
Rajtam is tekergetik már azt a bizonyos üdítős kupakot de csak nem sikerül letekerniük. Aha. Még. De ne is akarják. Ha én egyszer kitörök, garantáltan kicsapnak a suliból. Ki fogok csinálni mindenkit. Amint kitörik belőlem ez az erő, ki fogok. De már nem sok hiányzik. Egyáltalán nem sok.
Azzal a kezem ökölbe szorult, a szemem összeszorítottam, úgy ültem és vártam, hogy jöjjon valami isteni szikra, ami megmondja mégis mit tegyek.
Semmi! Soha semmi sem történik ilyenkor! És sosem siet senki segíteni az én lelkemen! S.O.H.A! Minde ki nagy ívben lesz*rja mi van velem!
A haragtól, a dühtől, és a szomorúságtól, egy könycsepp gördült le az arcomról. Egy. És nem több. Ezek a szerncsétlenek nem érdemelnek többet! Egyetlen egy darab könnyel sem!
Az isteni szikra, az ajtó nyílásban mutatkozott.~ ha most azt haloom, hogy "Alice kisasszony! Maga mit keres itt?!" akkor egy tanár. Ha mást, vagy épp semmit, akkor egy diák.~ ez a gondolatmenet, közben a fejemet fel nem emelném a világért sem.
- Lyzi!- halottam meg egy hangot. Egyértelműen nem tanár. És egyértelműen Bily...
- Mi van? És mit keresel a lánymosdóban?- kérdeztem ultra bunkón.
- Talán téged...- sóhajtotta, ahogy lehajolt hozzám.
- Ja...engem...- morogtam továbbra is ökölbe szorított kezekkel és a padlót szugerálva.
- Alice...- hajolt közelebb, hogy a szemembe tudjon néznni amit én nem engedtem mert jó messzieről kerültem a tekintetét.
A kezét éreztem az államon ahogy felhúzta a feje felé, hogy végre a szemembe tudjon nézni.
Ekkor vettem észre valamit. A kezén ütés nyom, pontosabban egy nagy lila folt.
- Te verekedtél?- néztem immár rá.
- Ja ez?- engedte el az állam, ahogy a kezére nézett.- csak meg kapta méltó jutalmát az a barom.- sóhajtotta vállat vonva.
- SOHA nem fogják ezek megkapni amit érdemelnek!- ugrotram fel, ezt kiálltva.
- Hé hé hé!- állt fel ő is ahogy a vállaimra tette a kezeit.- Nyugi van. Egyébként ezt én is nagyon jól tudom.- sóhajtotta ki.
Ezek után mit várjon az ember? Hát nem sokat...de egyben biztos vagyok. Ez a hemyzet jobb, már nem lesz. És nem kell ehez valami nagy jósnak lennem. Megy ez anélkül is.
- Én nem megyek sehova.- ültem vissza.
Erre egy 5.es lány tévedt be a mosdóba, és meglátva Bilyt sikítva kirohant.
- Ilyen ijesztő vagyok?- pslogott szerencsétlen.
- Nem. Csak egy fiú a lány Wc-ben...- mondtam felnézve rá.
- Na gyere.- fogta meg a csuklóm és akaratom ellenére is felhúzott.- Kijössz. Itt nem maradunk, mert a végén a katasztrófa védelmet is ki foglyák hívni mert itt vagyok.- sóhajtotta, ahogy elkezdett kifelé húzni a mosdóból. Meg se mukkantam csak kényszerből mentem utána. Bilyvel nem lehet ellenkezni ezt megtanulhattam volna már...
Kivitt, vagyis inkább kiráncigált az udvaron keresztül az utcára. Szerencsére tanár nuku. Bár úgy is tesink van, onnan meg a fél oszály mindig eltűnik valamilyen okból khöm...Minket sem fognak észre venni. Bár...a mai mázlisorozat után azon sem csodálkoznék.
Egy sóhajtás majd befordulunk egy sötét sikátorba, ott is egy még sötétebb elhagyatott romod házba. Ellenkezek, de csak nem akar elengedni, így kénytelen vagyok utána menni.
Ma is. Megint. Mint mindig. Komolyan...hogy szorult ennyi rossz indulat az emberekbe? Isten valamit nagyon el cs*szett! Nincs egy olyan hely ahova eltűnhetek? Ki tudna rajtam segíteni? Soha...senki...menthetetlen vagyok. De biztos én vagyok a hülye...ezt is vágták már hozzám. De nem érdekel. Legalább is mindig így tűnt. Mindenki azt hiszi ez lepörög rólam. Pedig nem. Nem felejtek én olyan gyosan mint hinnék azt. Amit tőlük kapok sosem felejtetem el. Ha egy hetedikesnek ennyi kínt kell átélnie, mi lesz később? Valyon a gyerekemtől is ezt fogom kapni? Még ő sem fog szeretni? Meglehet. Több mint meglehet. De nem tudom. Jövőbe nem látok. Lehet, hogy nem is baj...
Egy akkora erő tombol bennem, mint soha senkiben. De nem tud kitörni. Ez olyan mint mikor felrázod a szénsavas üdítőt. Az is csak akkor tud kitörni ha kinyitjuk az üveget, de akkor eláraszt mindent.
Rajtam is tekergetik már azt a bizonyos üdítős kupakot de csak nem sikerül letekerniük. Aha. Még. De ne is akarják. Ha én egyszer kitörök, garantáltan kicsapnak a suliból. Ki fogok csinálni mindenkit. Amint kitörik belőlem ez az erő, ki fogok. De már nem sok hiányzik. Egyáltalán nem sok.
Azzal a kezem ökölbe szorult, a szemem összeszorítottam, úgy ültem és vártam, hogy jöjjon valami isteni szikra, ami megmondja mégis mit tegyek.
Semmi! Soha semmi sem történik ilyenkor! És sosem siet senki segíteni az én lelkemen! S.O.H.A! Minde ki nagy ívben lesz*rja mi van velem!
A haragtól, a dühtől, és a szomorúságtól, egy könycsepp gördült le az arcomról. Egy. És nem több. Ezek a szerncsétlenek nem érdemelnek többet! Egyetlen egy darab könnyel sem!
Az isteni szikra, az ajtó nyílásban mutatkozott.~ ha most azt haloom, hogy "Alice kisasszony! Maga mit keres itt?!" akkor egy tanár. Ha mást, vagy épp semmit, akkor egy diák.~ ez a gondolatmenet, közben a fejemet fel nem emelném a világért sem.
- Lyzi!- halottam meg egy hangot. Egyértelműen nem tanár. És egyértelműen Bily...
- Mi van? És mit keresel a lánymosdóban?- kérdeztem ultra bunkón.
- Talán téged...- sóhajtotta, ahogy lehajolt hozzám.
- Ja...engem...- morogtam továbbra is ökölbe szorított kezekkel és a padlót szugerálva.
- Alice...- hajolt közelebb, hogy a szemembe tudjon néznni amit én nem engedtem mert jó messzieről kerültem a tekintetét.
A kezét éreztem az államon ahogy felhúzta a feje felé, hogy végre a szemembe tudjon nézni.
Ekkor vettem észre valamit. A kezén ütés nyom, pontosabban egy nagy lila folt.
- Te verekedtél?- néztem immár rá.
- Ja ez?- engedte el az állam, ahogy a kezére nézett.- csak meg kapta méltó jutalmát az a barom.- sóhajtotta vállat vonva.
- SOHA nem fogják ezek megkapni amit érdemelnek!- ugrotram fel, ezt kiálltva.
- Hé hé hé!- állt fel ő is ahogy a vállaimra tette a kezeit.- Nyugi van. Egyébként ezt én is nagyon jól tudom.- sóhajtotta ki.
Ezek után mit várjon az ember? Hát nem sokat...de egyben biztos vagyok. Ez a hemyzet jobb, már nem lesz. És nem kell ehez valami nagy jósnak lennem. Megy ez anélkül is.
- Én nem megyek sehova.- ültem vissza.
Erre egy 5.es lány tévedt be a mosdóba, és meglátva Bilyt sikítva kirohant.
- Ilyen ijesztő vagyok?- pslogott szerencsétlen.
- Nem. Csak egy fiú a lány Wc-ben...- mondtam felnézve rá.
- Na gyere.- fogta meg a csuklóm és akaratom ellenére is felhúzott.- Kijössz. Itt nem maradunk, mert a végén a katasztrófa védelmet is ki foglyák hívni mert itt vagyok.- sóhajtotta, ahogy elkezdett kifelé húzni a mosdóból. Meg se mukkantam csak kényszerből mentem utána. Bilyvel nem lehet ellenkezni ezt megtanulhattam volna már...
Kivitt, vagyis inkább kiráncigált az udvaron keresztül az utcára. Szerencsére tanár nuku. Bár úgy is tesink van, onnan meg a fél oszály mindig eltűnik valamilyen okból khöm...Minket sem fognak észre venni. Bár...a mai mázlisorozat után azon sem csodálkoznék.
Egy sóhajtás majd befordulunk egy sötét sikátorba, ott is egy még sötétebb elhagyatott romod házba. Ellenkezek, de csak nem akar elengedni, így kénytelen vagyok utána menni.
