2.rész
Egy újabb óra előtt járunk...A padra borulva ücsörgök, fejemen a fülhallgatóval, egy nagy sóhajtás, mivel angol előtt eléggé stresszezek. A tanár bejövetelével, verném fejem a falba mivel dolgozat. Fülest be a padba, zene leállítva, majd lapot elő, és írom a nyomorult kifejezéseket. Nem tudok semmit, így jobbra nem is számítok, mint az ellenőrzőmben díszelgő újabb kettesre. Angolból olyan hülye vagyok, mint egy majom a pulcsi kötéshez pff...
A tanár kirántja a kezem alól a lapot, így arra egy hosszú csíkot húzok akaratomon kívül. ~De kedves~ mondjuk mit várok? Mindenki annyira szeret ebben a suliban, főleg az angol tanár, a hármas átlagommal ehh... és még én akarok nyelv vizsgázni, majd jó pár év múlva pflejj...
Szóóóval a csodálatos angol óra folytatásában, ültem a padban és mint egy hülye, bámultam magam elé, mivel egy kukkot sem értettem az egészből. Nekem hadoválhat a tanár mindenről, ha az angolul van, úgy sem értem....
Angol után, az agykapacitásom erősen közelített a nullához, így mentem újból a szekrényemhez, kivenni belőle a következő órára a könyveket.
A könyveimet pakolászva jutott eszembe, a tegnapi napom...uhmm...hogy a szüleim mennyire gyerekesek tudnak lenni....milyen szar is az mikor nem tudsz aludni azért, mert veszekedés van...kellett nekem ide születnem....
Ezt a gondolatsort egy sóhajtás, és egy véletlen leesett könyv zárta.Én lehajoltam a könyvért, és mikor felálltam egy hang csapott fülön.
- Lizy, Lizy!- kiáltozott valaki, ahogy szaladt felém. Felnéztem és a felém szaladó egyén, nem volt más mint Joe, akarom mondani Joel, de mindenki Joenak becézi.
Angel Joel
-Mit szeretnél?- pislogtam, hisz nem mondhatnám, hogy túl sűrűn beszélgetek vele.
-Ahmm...csak meg akartam kérdezni, hogy vagy...
- Hogy vagyok?- pislogtam tovább.
- Ahmm...igen. Csak mostanában keveset beszélsz magadról meg a szüle...- kezdett bele, de én félbeszakítottam.
- A szüleimet hagyd ki ebből értve?!- horkantam fel mérgemben.
- Izé, bocs....- nyökögött.
- Muhh...én bocs...túl reagálom....Na, midnegy....Na kertelj. Az irodalom lecke kell mi?- kérdeztem, hisz mi másért ha nem ezért jön oda hozzám valaki.
- Öhmm....-nézett félre.~ Tudtam én...másra nem is vagyok jó....De mi károm van belőle? Én meg a jó szivem....~ azzal kinyújtottam a kezem, hogy adja oda a füzetét. Ez meg is történt, én a szekrényeknek toltam a füzetet, és írni kezdtem neki az írni valót. Sóhajtva adtam vissza neki a füzetet, gondolván, hogy másra még senkinek sem kellettem. Hajh, de, hogy mennyire elegem van ebből...
Joe elhúzott, én a szekrényeknek dőltem és sóhajtva csúsztam le a földre.Senkinek sem kívánom azt az érzést mikor érzi, hogy sehol sem jó neki...Otthon sem kapja meg azt ami hiányzok neki, és a suliban meg végképp nem. Eszméletlen....és egyben borzalmas.
A térdeimet átkarolva, azokra a fejemet hajtva, csordultak ki a könnyek a szememből.
- Li...Lizy! Jól vagy?- hallottam meg Bily hangját.
Felemelve a tekintetemet Bilyre, ő a könnyes szemeimet melátva lehajolt hozzám.
- Lizy...ne csináld már...- nyögött ki valamit zavarában.
Én semmit sem tudtam mondani. Vissza hajtottam a fejem a térdeimre és tovább könnyeztem.
- Jajj te...- sóhajtotta ahogy átölelt.
A fiút magamhoz szorítva zokogtam még egy ideig.
Miután nagyjából megnyugodtam, Bily szólalt meg.
- Mi baj?- kérdezte.
Én, a maradék könnyem törölgetve válaszoltam.
- Egy senki vagyok és az is maradok mindig. Egy senki aki csak arra jó, hogy valakiről le lehessen másolni a leckét...- mondtam a plafont szugerálva, màr kinyújtott lábakkal, kb. úgy nézhettem ki mint egy síró ovodás.
- Nem vagy te senki. A "senkik" nem élnek és senki nem beszél hozzájuk, illetve mondhatók szellemeknek. Én igenis beszélek hozzád, és tudtommal élsz és szellem sem vagy.-mondta, már elengedve engem.
- Sajnos...-tettem hozzá.
- Te...olyan hülye vagy.- kuncogott a fiú.
- hmm...tudom.- vontam vállat félre húzott szájjal.
Egy ideig Bily csak egy kedves mosolygást lejtett felém, majd hirtelen lefagyott ez az arcáról.
Szóóóval a csodálatos angol óra folytatásában, ültem a padban és mint egy hülye, bámultam magam elé, mivel egy kukkot sem értettem az egészből. Nekem hadoválhat a tanár mindenről, ha az angolul van, úgy sem értem....
Angol után, az agykapacitásom erősen közelített a nullához, így mentem újból a szekrényemhez, kivenni belőle a következő órára a könyveket.
A könyveimet pakolászva jutott eszembe, a tegnapi napom...uhmm...hogy a szüleim mennyire gyerekesek tudnak lenni....milyen szar is az mikor nem tudsz aludni azért, mert veszekedés van...kellett nekem ide születnem....
Ezt a gondolatsort egy sóhajtás, és egy véletlen leesett könyv zárta.Én lehajoltam a könyvért, és mikor felálltam egy hang csapott fülön.
- Lizy, Lizy!- kiáltozott valaki, ahogy szaladt felém. Felnéztem és a felém szaladó egyén, nem volt más mint Joe, akarom mondani Joel, de mindenki Joenak becézi.
Angel Joel
-Mit szeretnél?- pislogtam, hisz nem mondhatnám, hogy túl sűrűn beszélgetek vele.
-Ahmm...csak meg akartam kérdezni, hogy vagy...
- Hogy vagyok?- pislogtam tovább.
- Ahmm...igen. Csak mostanában keveset beszélsz magadról meg a szüle...- kezdett bele, de én félbeszakítottam.
- A szüleimet hagyd ki ebből értve?!- horkantam fel mérgemben.
- Izé, bocs....- nyökögött.
- Muhh...én bocs...túl reagálom....Na, midnegy....Na kertelj. Az irodalom lecke kell mi?- kérdeztem, hisz mi másért ha nem ezért jön oda hozzám valaki.
- Öhmm....-nézett félre.~ Tudtam én...másra nem is vagyok jó....De mi károm van belőle? Én meg a jó szivem....~ azzal kinyújtottam a kezem, hogy adja oda a füzetét. Ez meg is történt, én a szekrényeknek toltam a füzetet, és írni kezdtem neki az írni valót. Sóhajtva adtam vissza neki a füzetet, gondolván, hogy másra még senkinek sem kellettem. Hajh, de, hogy mennyire elegem van ebből...
Joe elhúzott, én a szekrényeknek dőltem és sóhajtva csúsztam le a földre.Senkinek sem kívánom azt az érzést mikor érzi, hogy sehol sem jó neki...Otthon sem kapja meg azt ami hiányzok neki, és a suliban meg végképp nem. Eszméletlen....és egyben borzalmas.
A térdeimet átkarolva, azokra a fejemet hajtva, csordultak ki a könnyek a szememből.
- Li...Lizy! Jól vagy?- hallottam meg Bily hangját.
Felemelve a tekintetemet Bilyre, ő a könnyes szemeimet melátva lehajolt hozzám.
- Lizy...ne csináld már...- nyögött ki valamit zavarában.
Én semmit sem tudtam mondani. Vissza hajtottam a fejem a térdeimre és tovább könnyeztem.
- Jajj te...- sóhajtotta ahogy átölelt.
A fiút magamhoz szorítva zokogtam még egy ideig.
Miután nagyjából megnyugodtam, Bily szólalt meg.
- Mi baj?- kérdezte.
Én, a maradék könnyem törölgetve válaszoltam.
- Egy senki vagyok és az is maradok mindig. Egy senki aki csak arra jó, hogy valakiről le lehessen másolni a leckét...- mondtam a plafont szugerálva, màr kinyújtott lábakkal, kb. úgy nézhettem ki mint egy síró ovodás.
- Nem vagy te senki. A "senkik" nem élnek és senki nem beszél hozzájuk, illetve mondhatók szellemeknek. Én igenis beszélek hozzád, és tudtommal élsz és szellem sem vagy.-mondta, már elengedve engem.
- Sajnos...-tettem hozzá.
- Te...olyan hülye vagy.- kuncogott a fiú.
- hmm...tudom.- vontam vállat félre húzott szájjal.
Egy ideig Bily csak egy kedves mosolygást lejtett felém, majd hirtelen lefagyott ez az arcáról.
- Hmm? Mi az?- kérdeztem furcsállva.
- Öh...le...lekéstük az órát... vagyis ebben a szent pillanatban is lógunk öhmm...
- Hogy azt a...!!!- nyeltem el a mondatom végét.
- Gyere, igyekezzünk, hátha kitudjuk még magyarázni.- azzal csuklón ragadott, felhúzott a földről és az osztály felé kezdett rohanni, vele én is.
Az osztály terem elé értünk, Bily berántotta az ajtót, és a futástól lihegve állt a teremben, mögötte a csuklóját szorongatva én, és mind a ketten a tátott szájjal álló tanárral szemben.
Pár másodperc néma csend, illetve az osztály részéről meglepődöttség, majd csapkodva röhögő görcs, mindenki részéről.
- Mi van gyerekek? Óra helyett akcióztunk?- kérdezte egy hang az osztály végéből, ahogy a könnyeit törölgette röhögés közben.
Láttam, ahogy Bily szemei mintha vérvörösek lennének és ráordított arra a bizonyos fiúra aki az előbb beszólt. Majd miután az mégjobban röhögni kezdett, indult volna, hogy bemosson neki, és ezt mind csak miattam. Ezt felfestve magamban, elkaptam a vállát és egy behatóbb pillamtással jeleztem, hogy hagyja a fenébe. Még nyökögött valami " De nem..." félét majd végül nagyot sóhajtott és a falnak vágta a hátát.
- Esetleg valami magyarázat?- kérdezte szigorú arcal a tanár.
- Jajj tanár úr, ez nem egyértelmű? Liheg mind a kettő, a csaj meg tiszta csapzott.- kuncog az egyik. Annyira nem érdekelt melyik volt már, hogy nagyon.~ Ki se nagyarázhatom. Ha elmondom, hogy azért lihegünk mivel futottunk és én azért vagyok csapzott mert sírtam, vagy nem hiszik el vagy még jobban kiröhögnek, és mégjobban csak "azt" fogják állítani. Ok. Nem érdekel. Nagyívben leszarom már ezt az egészet.~
Azzal sarkon fordultam és kimentem a teremből.
/Ehh...bocsesz az eltérő betűtipusokért...igyekeztem de csak nem akart megjavulni ^^` /
